Az igazán tudatos utazó a helyi terméket keresi

Több helyen olvashattuk már: turistaként a helyi termékek vásárlásával erősíthetjük a helyi gazdaságot, csökkenthetjük utazásunk környezeti kárait. De miért jó ez a helyi lakosoknak és nekünk, utazóknak? Egyáltalán, mi számít helyi terméknek, honnan ismerjük fel?

A legtöbbet idézett hazai meghatározás a helyi termékekre:

Minden, amit nem importáltak. Amit nem az ország másik feléből szállítottak. Ami helyben készül. Amit 50 km-en belül adnak el. Házi savanyúság a kertből. Friss kenyér a péktől. Gyümölcs a fáról. Cipő a sarki cipésztől. Hegedű a szomszéd hangszerkészítőtől. Hagyományőrző portéka. Kézműves termék. Ami nem tömegcikk.Nem nagyipari selejtmunka a hipermarketeknek. Ami minimum 51 %-ban helyi hozzáadottértéket (munkaerő, alapanyag) tartalmaz. Helyi specialitás. Ételkülönlegesség. Használatitárgy. Népi motívumokat őrző áru. Amit sokszor nehezen, vagy egyáltalán nem lehet értékesíteni, pedig érdemes lenne. Helyben, a helyieknek. Hogy tudják, mit esznek meg. Hogy tudják, mit vesznek meg. (Részlet a Magosfa Alapítvány helyi termékes szórólapjáról.)

A helyi termékek fogyasztásával kedvező hatásokat fejtünk ki a térség fejlődésére, a helyiek életére, így többek között
  • helyi termékekhez kötődő munkahelyek létrehozását, vagy megőrzését támogatjuk, a munkanélküliséget és a térségből való elvándorlás mértékét pedig csökkenthetjük;
  • a helyi vállalkozások bevételeit növeljük, ennek köszönhetően pedig az érintett önkormányzatok adóbevételei is emelkednek, vagyis több jut helyben oktatásra, szociális ügyekre és más közösségi célokra;
  • segítjük a hátrányos helyzetben lévők megélhetését, hiszen a helyi termékek előállításának beindításához sokszor nincs szükség nagy tőkére, annál inkább elszántságra, helyi tudásra és kis fantáziára, tehát a helyi lakosok döntő többsége viszonylag könnyen be tudnak kapcsolódni a termelésbe;
  • a helyi termékek előállításának folyamata sokszor turisztikai látványosság és program lehet, így a termékek vásárlásával elősegítjük a térség kínálatának bővülését, növeljük a térség vonzerejét a látogatók körében;
  • számos helyi termék szorosan kapcsolódik a hagyományokhoz – amennyiben érdeklődünk az ilyen jellegű áruk, ajándéktárgyak iránt, az segíti a településre, tájra jellemző motívumok, szokások fennmaradását, illetve újjáélesztését;
  • csökkentjük az áruszállítás okozta környezetszennyezést, hiszen nem több száz, vagy rosszabb esetben több ezer kilométerről érkeznek az áruk, hanem közvetlen közelről – kedvező esetben a termék szinte „0 kilométeres”, a dolgozókon kívül az alapanyag is a településről való (zöldség, faáru stb.).


Miért jó ez nekünk, turistáknak?

Egyedi, nem tömegterméket vásárolunk. Ha például ajándékba vesszük a helyi terméket, akkor könnyen lehet, nagyobb örömöt okozunk vele, mintha távoli országban gyártott tucattermékkel próbálnánk meg kedveskedni családtagjainknak, ismerőseinknek.

A helyi termékek az esetek többségében jobb minőségűek és egészségesebbek, mint a távolról hozott termékek. Persze ez általánosság, nem igaz minden termékre. De a logika mögötte egyértelmű: egyrészt a közvetlen vásárlás erősíti a kapcsolatot, a bizalmat a vásárló és a termelő között. Mivel nem tizedik kézen keresztül kapjuk meg a terméket, ezért az előállító nem engedheti meg magának a rossz minőséget, a félretájékoztatást, netalán a becsapást. Másrészt a helyi élelmiszerek nem, vagy kevesebb tartósítószert, adalékanyagokat tartalmaznak, mint a távolról, sokszor több ezer kilométerről szállított termékek.

Nem utolsó sorban jó érzéssel tölt el a vásárlás, hiszen nemes cselekedet segíteni másokon, különösen a hátrányos helyzetben lévőkön.


Hogyan ismerhetjük fel a helyi termékeket?

Nincs egységes, országos szintű helyi termékes minősítőrendszer, vagy adatbázis, így első látásra nincs könnyű dolgunk. De ne adjuk fel, ugyanis több adatbázis, honlap is segíti helyi termékek iránti vágyunk kielégítését, illetve a „terepen” is könnyen rálelhetünk a helyben előállított dolgokra.

Már elutazásunk előtt felkészülhetünk a témából. Szerencsére évről-évre egyre több szálláshely, étterem tünteti fel, hogy helyi termékeket használ a vendéglátás során, helyi ételspecialitásokkal várja a vendégeket. Így honlapokon vagy telefonon keresztül felkutathatjuk a helyi termékeket. Több szerveződés is indított helyi termékes projektet, így több tájegység adatbázisában is böngészhetünk a legkülönfélébb áruk után (lásd a lenti honlapokat).

Akkor sem vesztünk el, ha utazásunk előtt nem tudtunk felkészülni, vagy a helyszínen nincs internet-hozzáférési lehetőségünk. Nagyobb települések szinte mindegyikén működik piac, ahol többféle helyi terméket is találunk. Kisebb településeken se essünk kétségbe: ha gyümölcsre, zöldségre vagy éppen feldolgozott húsárúra van szükségünk, kérdezzük meg az utcán: a helyi lakosok közül ki foglalkozik ezekkel az árukkal. Higgyük el, ritkán maradunk hoppon az ügyben.

Végül álljon itt néhány, helyi termékekkel (is) foglalkozó honlap elérhetősége:
www.zoldterkep.hu –A Tudatos Vásárlók Egyesületének fenntartható életmódot támogató adatbázisa többek között külön figyelmet szentel a kézműveseknek, helyi élelmiszer forrásoknak, biogazdaságoknak is.
www.elotisza.hu – A Szövetség az Élő Tiszáért Egyesület honlapja a Tisza-menti települések helyi termékeinek adatbázisával, gyümölcsmentő akciókkal, piacokkal.
www.gazdapiac.com – A legnagyobb magyar termelői adatbázis és országos internetes gazdapiac.
www.kamra-tura.hu – A Homokháti (Kiskunság) termelők gazdaudvar hálózatának honlapja, helyi termékekkel, programokkal, szállásokkal.
www.magosfa.hu – A Magosfa Alapítvány honlapja, a Dunakanyar és az Alsó-Ipoly mente helyi termékeinek adatbázisával, térségbeli helyi termékes piacokkal, programokkal.