Falusi turizmus - ne csak a napraforgókat figyelje!2010. április 19. 14:00, Virág Nikolett Amennyiben Ön is azok közé tartozik, akit enervált bódulattal tölt el a reggeli napfényben kúszó szmog fátyla, és úgy gondolja, épp ideje elmenekülnie a városból a zöldbe, úgy javasoljuk, hogy próbáljon ki egy, a falusi turizmus részeként működő szállást és környékét, ahol nem csak friss levegő, de pihenés, kultúra és a népszokások megismerése is várja. Az országnak több zöld szíve is van. Segítünk, hogy ne érje kellemetlen meglepetés! Kiskáténkat a falusi turizmusról lentebb találja. Honnan tudja az olvasó, hogy falusi turizmusban van része?- A falusi turizmus nem egyenlő azzal, hogy falura megyünk és kibérelünk egy házat. Támpontot jelent, hogy a helység nem kiemelt üdülő környezetben helyezkedik el, nem jegyzett törzskönyvezett gyógyhelyként, legfeljebb 8 szoba és 16 ágy tartozik hozzá. Ideális esetben az utcakép jellemzően ápolt, a táj gondozott, a helyi specialitásokat meg lehet kóstolni, a vendéglátás kifejezetten gondoskodó. „A falusi turizmus ma már – többek között – bio- és lovasturizmust, a mezőgazdaságot is vonzó turisztikai termékké alakító agroturizmust, kerékpározással, vízi túrázással, sporttal, öko-túrákkal kiegészített falusi üdülést, borturizmust, helyi hagyományokat, kézművességet bemutató kulturális rendezvényeket, táborokat is magában foglal” (Kovács Dezső: Falusi vendéglátás Magyarországon, Budapest, Agroinform. 2003.).
- Kedves tájékozódási pontot jelentenek a napraforgók mint a falusi környezetben értékesített szálláshelyek minősítései, amelyeket a szállás honlapján, kiadványain találhat: 1 napraforgó – minimális komfort jellemzi, egyszerű felszereltségű szálláshely nomád kialakítással, parkolási lehetőséggel. 2 napraforgó - szerényebb felszereltségű szálláshely, közösen használható fürdőszobával, WC-vel, étkező- és konyhahasználattal, parkolási lehetőséggel. 3 napraforgó - a vendégek számára elkülönített fürdőszoba és WC, rendelkezésükre bocsátott étkező, konyha és társalgó, valamint pihenőkert, parkolási lehetőséggel. 4 napraforgó - elkülönített, saját fürdőszobával és WC-vel felszerelt lakóegység, ahol jól felszerelt szoba, étkező, társalgó, konyha és kerti bútorokkal ellátott pihenőkert várja a vendégeket, parkolási lehetőséggel.
- A vendégnek lehetősége van arra, hogy saját kezűleg próbálhassa ki például az állatgondozást, bérelhet biciklit, a szabadidős felszerelés jó állapotban találja és ténylegesen tudja használni. Ugyancsak lehetősége van kipróbálni a tájegységre jellemző kézműves ipari tevékenységeket pl. műhelyekben, saját kezűleg készíthet el tárgyakat, illetve vásárolhat is.
- Különösen külföldre jellemző, hogy a vendég ideális esetben kap egy programcsokrot, amelyen fel vannak tüntetve a tájegységre és a vidékre jellemző látnivalók, események, mellékelnek egy térképet, hogy gyalog, biciklivel, autóval miként lehet megközelíteni azokat, illetve veszély esetén kit lehet értesíteni. A vendéglátó egység szabadidős programokat kínálhat a túráktól kezdve a vadászatokon át egészen a disznóölésig. Tényleges marketingre vall, ha a szállás kisebb házi múzeummal is rendelkezik
- A vendég nem fog látni tömegeket maga körül, de itthon külföldieket is elvétve. Ennek nem az az oka, hogy a hazai vendéglátók ne örülnének a külföldi vendégeknek, hanem az, hogy a falusi turizmus rendelkezik egyfajta gondoskodó jelleggel, amelybe a társalgás is beletartozik, és hazánkban nyelvtudás híján ez gyakran nem valósul meg. A külföldi turisták jellemzően azokat a falusi turizmus részeként működő helységeket keresik fel, amelyek egyrészt az egyébként is népszerű látványosságok közelében biztosítanak szállást, másfelől gasztronómiai programokat is népszerűsítenek.
Mitől család- és bababarát egy ház?Van, ahol a gyerekek számára ingyenes a szállás és ellátás, de ez a ritkább kategória. Jelezzük, ha gyermekkel érkezünk. Biztosan baba- és gyerekbarát a szálláshely, ha a gyerekek számára van kül- és beltéri játszóhely; van rácsos kiságy, stabil etetőszék; amennyiben főznek, választható gyermekmenü, esetleg a szállás szervez délutáni matinékat gyümölcsevéssel egybekötve. Érdemes rákérdezni, hogy a szállás akadálymentesített-e, illetve lehetőség van-e babakocsit tárolni. Az állításokért a szállásadó felelősséggel tartozik. Amennyiben „bababarát”-ként hirdet egy szállást, ám az alapvető elvárásoknak sem felel meg a szállás, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság megbüntetheti a szálláshelyet. Kérdések, amelyeket célszerű feltenni a telefonos érdeklődés során:Télen működik a fűtés? Van meleg víz is? Ágyneműt, törülközőt kell vinni? Mosásra van lehetőség? Nézzük meg a honlapon a fotókat: minden helyiségről van fotó? Ha nincs, miért nincs? A szálláshoz tartozik saját játszótér? Ha nincs, van a közelben? Van lehetőség szabadtéri főzésre? Tartozik a házhoz gyümölcsös, lugas? Lehet fogyasztani belőle? Milyen szabadidős eszközök vannak? Mikor és ki takarít? Ki őrzi a bérelt szállást? Tartoznak a szálláshoz házi-, esetleg vadállatok? Rosszullét és veszély esetén kit lehet értesíteni? Van a közelben gyógyszertár, vagy élelmiszerbolt? Mit kell tudnunk az árakról? - Valamilyen jól látható helyen ki vannak függesztve az árak legalább forintban.
- Az árból kiderül, hogy az fő/éj, szoba/éj, esetleg ház/éj-re vonatkozik.
- Az áraknak a vendég által ténylegesen fizetendő áraknak kell lenniük, vagyis tartalmazniuk kell minden adót és járulékos költséget. Az IFA külön kezeléséről a szállásadó dönt, ám ennek mértékét is kötelező feltüntetni, mentességekkel együtt.
- Nézzük meg van-e áreltérés. Ugyanaz az ár szerepel a kiadványokban, katalógusokban és a honlapon is? Amennyiben eltérés van, a legolcsóbb áron kell, hogy megkapjuk a szállást.
- Előfordult, hogy egyes szállásadók magasabb szobaárat határoztak meg kártyás, vagy üdülési csekkes fizetés esetén, ez nem szabályszerű.
- Felszámolják pluszként a rezsiköltségeket, vagy az ár tartalmazza azt?
- Mik a fizetési módok? Üdülési csekket elfogadnak?
- Egyes helyeken a velünk érkező állatoknak is szállásdíjat kell fizetni. Kérdezzünk rá erre is
- Csak olyan ár számolható fel, amelyet a foglaláskor tudomásunkra hoztak.
A szállásadó felelőssége és jogaiA szállásadó alkalmazhat kötbért is, amennyiben valaki túl későn mondaná le a szállást, valamint eldöntheti, kér-e előleget. Megszabhatja a szállás használatának feltételeit (hány fő hány szobát vehet igénybe, a szállás elfoglalásának és elhagyásának ideje, lehet-e hozni állatot). A szállásadó döntheti el, mik a fizetési módok. Az előleg, foglaló a díj 30-40%-a lehet legfeljebb, amit csak bizonylat kiállítása mellett fizessünk be. Az előleg akkor is visszajár, ha a vendég az utolsó pillanatban mondja le a szállást. A foglaló attól foglaló, ha írásban kikötöttük, és amennyiben a vendég lemondja a foglalást, úgy a foglaló a szállásadónál maradhat, ellenben ha a szállásadó mondja le a vendégnek a foglalást, úgy a foglaló dupláját kell visszafizetni. A teljes összeget szerződéses keretek között fizessük be, azaz derüljön ki, hogy ki mennyit, mikor, kinek, hova fizetett be, vagyis legalább az alapvető adatok legyenek feltüntetve. Egyszerű szálláskeresésMindenkinek vannak olyan ismerősei, akik jó szívvel ajánlanak szálláshelyet, de amennyiben ilyen információk híján van az olvasó, úgy a Falusi és Agroturizmus Országos Szövetsége (FATOSZ) honlapján a „Szállásajánló” menüpontban a megfelelő paraméterek bejelölésével könnyedén találhat kedvére valót. Kiváló lehetőséget nyújtanak a kiruccanáshoz a falusi programok, amelyekről ide kattintva talál információkat. 2 tipp, ha külföldet választanánk- Ha külföldre kívánunk utazni, érdeklődjünk az adott ország falusi turizmusának szervezeteiről, hatóságairól. Nézzünk utána kik a tényleges piaci szereplők, érdeklődjünk az ottani szabályokról.
- Látogassunk meg idegen nyelvű fórumokat, ne feledjük, a legjobb reklám a tapasztalt fogyasztó.
A külföldi falusi turizmusról ide kattintva talál részletes információkat. A szállásfoglalásról készült részletes anyagunkat itt találja. 
|