Több légitársaság is egymástól eltérő gyakorlatot alakított ki a vulkánkitörés okozta káosz kapcsán. Bár egyértelmű, hogy a fix összegű kártalanításra vis maior esetében nem kötelezhetőek a légitársaságok, a jegyár visszatérítése, az ellátás és kommunikációs költségek fedezése, illetve az esetleges szállás biztosítása ennek ellenére kötelességük.
Az ír fapados légitársaság vezére délelőtt még erőteljesen közölte, hogy csak a jegy árát fizetik ki az izlandi hamu miatt hoppon maradt utasoknak. Mostanra azonban beadta a derekát a Ryanair.
A Guardian tudósítása szerint a politikusok és fogyasztóvédelmi csoportok nyomására változtatta meg véleményét a Ryanair. A módosított álláspont szerint a fapados társaság kifizeti a járattörlésekkel kapcsolatos "reális költségeket".
A Ryanairnél mintegy 1 millió utast érintett az izlandi hamu miatti légtérzár és becslések szerint körülbelül 400 ezer utas szállás-, illetve étkezési költségét kell állnia a cégnek. Michael O’Leary, a vállalat vezére ma délelőtt még azt üzente, hogy a bíróságon találkozik bárkivel, aki a jegyár feletti költség fedezését várja a cégtől. A menedzser úgy nyilatkozott: nonszensz, hogy egy olcsó repülőjegy után több ezer fontot fizessen ki a légicég.
Az Európai Unió szabályozása szerint a járatok törlésekor az üzemeltetőnek ellátást és szükség esetén szállást kell biztosítania a földön maradt utasoknak. A Ryanair továbbra is kiáll az álláspontja mellett, miszerint indokolatlanul magas összegeket fizettet ki velük Brüsszel ilyen esetekben, míg a rivális közlekedési eszközökre enyhébb szabályozás vonatkozik.