Vizsgálatot végzett a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság a szálláshely-szolgáltatások kapcsán, áttekintve, hogy a szálláshelyekről az utazóknak adott információk megtévesztésre alkalmasak-e. A vizsgálat eredményei nem meglepőek: kirívó problémák az ágazat területén nincsenek, de sajnos nagy az esélyünk arra, hogy a szálláshelyre érkezve (legyen az itthon, vagy külföldön) csalódnunk kell: valami hiányzik, valami pedig van, aminek nem kellene lennie.
Az, aki még idén üdülési csekkel rendezné a számlát, kellemetlen ténnyel szembesülhet: az utalvánnyal történő fizetésnél a szoba többe kerülhet. „Ha üdülési csekkel kívánnak fizetni, akkor az éjszakánként 500 forinttal többe kerül” – hangzott a feltétel, mikor a Világgazdaság Online munkatársai az egyik soproni szálláson próbáltak foglalni. Az egyébként kispénzű vendégekre specializálódott szálláshely nem az egyedüli, amely felárat számít fel az üdülési csekkel fizető kuncsaftoknak. Az utalvány kibocsátásával és ügyfélszolgálati teendőivel ellátott Nemzeti Üdülési Szolgálat Kft. (NÜSZ) szerint ezt a kibocsátó Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvánnyal (MNÜA) szerződött szolgáltatók ezt nem tehetik meg, s a szervezethez már több bejelentés is érkezett.
A nyaralási szezon közeledtével egyre aktuálisabbá válik a vakáció megtervezése. A tavalyi évek tapasztalatai azt mutatják, hogy érdemes nagy körültekintéssel eljárni az utazási iroda kiválasztásakor, és mindenképpen résen kell lenni akkor is, ha olyan szállást vagy szolgáltatást akarnak ránk tukmálni a helyszínen, ami más, mint amiben a szerződéskötéskor megállapodtunk. A válságra tekintettel persze mindenki igyekszik minél gazdaságosabban megoldani a nyaralást, ám arra is vigyázzunk, hogy ne irreálisan alacsony árakkal dolgozó irodával utazzunk – ezek ugyanis könnyen becsődölhetnek.
Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott a Beck Reisen Kft. 2010. februárja és májusa között - állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A vállalkozás a 2010. évben a fogyasztóknak egyiptomi, nílusi hajóutakról, illetve az éves Beck utazási klubtagságra vonatkozó nyereményekről adott megtévesztő tájékoztatásokat. Az utazásszervező emiatt nyolcmillió forint bírságot kapott. A bírság kiszabásakor a GVH tekintettel volt arra, hogy a vállalkozással szemben a Versenytanács korábban már hasonló ügyben állapított meg jogsértést.
Az Európai Parlament által 2011. február 17-én jelentős többséggel megszavazott jogszabály értelmében már nemcsak a repülőgéppel, hajóval, illetve vonattal utazók lesznek jogosultak kártérítésre, hanem azok is, akik távolsági buszjáratokra váltanak jegyet. A szabályozás a 250km-nél hosszabb, belföldi és külföldi járatokra egyaránt érvényes lesz. A 2013-ban életbe lépő rendelkezés az európai távolsági járatok esetében lesz alkalmazható a charterjáratok kivételével.
Az Aeroviva december 20-i csődje környékén érdekes cégmozgások történtek az Aeroviva és az Aeroviva ügyvezető-tulajdonosához kötődő ADASTRA-2000 Kft. birtokába tartozó Aviholding Ingatlanforgalmazó és Befektetési Tanácsadó Kft.-nél. Változtak a tulajdonosok és az ügyvezetők is.
A Magyar Televízió 2011. február 1-jei Híradójában elhangzottak kapcsán a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleményt fogalmazott meg a javarészt termékbemutatókkal foglalkozó, de kapcsolt szolgáltatásként külföldi utazást is kínáló Beck Reisennel kapcsolatosan.
A felmérések is azt mutatják, hogy Magyarország lakosságának egyre komolyabb része síel alkalomszerűen, vagy állandóan. Az új beruházásoknak köszönhetően Magyarországon is vannak viszonylag hóbiztos síterepek, aki azonban ennél komolyabb élményre vágyik, külföldre kell, hogy utazzon. Mire érdemes figyelni, mit kell tudni kezdőknek és profiknak?
Az utazók átverése úgy tűnik nem korlátozódik a megszokott területekre. Magunk is tapasztaltuk már hazai, kisebb síterepen, hogy a honlapon állandóan a "folyamatosan előkészített" jelző szerepelt a jobb pályákon, amit a valóságban nem készítettek elő, megnyitására nem került sor. Levelünkre szerencsére megszüntették ezt a gyakorlatot. Az amerikai kontinensen a fogyasztói tudatosság köztudottan magasabb: komoly kutatás után bizonyítékok merültek fel a síközpontok manipulációit illetően.
Csak a járulékos költségeket kell tételesen feltüntetnie ma a különböző utazási irodáknak, a ténylegesen fizetendő árat nem. Így az ügyfelek gyakorta találkozhatnak olcsó, azonban megtévesztő ajánlatokkal. A TUI új gyakorlata talán változást hozhat a hazai piacon.
A következő hetekben több magyarországi iskolában kezdődik síszünet. Megindulnak a családok a hegyek felé, hogy a síelésnek, snowboardozásnak hódoljanak. Természetes, hogy védőfelszereléssel látják el gyermekeiket, de ugyanennyire fontos, hogy az utasbiztosításról se feledkezzenek meg. Egy esetleges baleset utáni külföldi egészségügyi ellátás költsége a több millió forintot is elérheti. Biztosítás nélkül a rosszul sikerült téli vakáció a család teljes költségvetését romba döntheti.
Ismét előkerült a neuralgikus kérdés, most az Aeroviva kapcsán. Amennyiben a szolgáltatás nem teljesül, az utas a befizetett pénzéért kaphat másik szolgáltatást, ám ha ez nem megfelelő számára, visszakérheti a pénzét.
1200 utazási iroda működik Magyarországon, évente közel egy millióan veszik igénybe a szolgáltatásaikat - mondta az InfoRádiónak a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetségének szóvivője, aki hozzátette: az irodák közül tavaly három ment csődbe, és ez több ezer embert érintett.
Az, hogy egyre több magyar szálloda hirdeti magát „kutyabarátként”, legtöbbször mindössze annyit jelent, hogy a kutyákat beengedik a hotelbe; csak felár van, plusz szolgáltatások nem nagyon. Pedig lehetnének, ahogyan azt az ausztriai példák is mutatják. „Kutyával jöttek? A kennelek ott vannak az udvarban hátul” – így fogadta a recepciós a meglepett gazdikat egy magyar szállodában, akik persze nem így képzelték el a nyaralást a kutyájukkal. Az eset mutatja, hogy a magyar hotelek kicsit másképpen állnak a kérdéshez, mint például a híresen kutyabarát osztrákok: felár van – ami a magasabb takarítási költségek miatt amúgy érthető is -, de a plusz szolgáltatások hiányoznak. Így aztán egyelőre kutyás vendégből sincs túl sok.
Nyár közepén még sok fesztivál van hátra, melyre az érdeklődők ellátogathatnak. A szórakozás mellett ilyenkor sem árt odafigyelni, hisz ezeken a rendezvényeken éppúgy fogyasztók vagyunk, ahol érhetnek minket kellemetlenségek. Ezt megelőzendő gyűjtötte össze a Fogyasztóvédők Magyarországi Egyesülete azokat a tapasztalatokat, tanácsokat, melyeket megfogadva egy-egy sátras fesztivál sokkal gördülékenyebben mehet. Olvassa el Ön is a Fesztiválozók 13 fogyasztóvédelmi pontját!
A Fogyasztóvédők Magyarországi Egyesületének tanácsadó irodáit az elmúlt hetekben sokan keresték fel abból a célból, hogy panaszt tegyenek különböző utazási irodák kereskedelmi gyakorlatával kapcsolatban. Sokan keresik az olcsóbb – vagy annak tűnő last minute utakat, és a gyakorlat alapján úgy látszik, a vállalkozói oldal igyekszik meglovagolni ezt a trendet is.
Kelet-Közép-Európa egyik legnagyobb diszkont légitársaságát marasztalta el a Monori Városi Bíróság 2010. március 22.-én a Pest Megyei Főügyészség által indított közérdekű kereset alapján. A bíróság feljogosította a Főügyészséget, hogy határozat jogerőre emelkedését követően az ítéletet egy országos napilapban közzétegye. Ezáltal az ítéletben foglaltakat szélesebb körben megismerheti az érintett (volt/jelenlegi/leendő) utazóközönség.
Az Európai Bizottság egy suriname-i légi fuvarozót felvett az európai légtérben repülési tilalom hatálya alá tartozó légitársaságok listájára, további működési korlátozásokat léptetett életbe az Iran Airrel szemben, két indonéz légi fuvarozót pedig törölt a listáról.
Íme a városi közlekedésforradalmasítója. Környezet és energiakímélő, legyőzi a dugókat, százkilométert hatvan forintból tesz meg és még jól is néz ki - ez a pedelec,vagyis az elektromos rásegítésű kerékpár. A Balaton Bike Fest ideje alatt azígéretesnek tűnő biciklit bárki kipróbálhatja.
Környezetbarát világítási,szennyvízkezelési és energiafelhasználási rendszer jellemzi azIsztriai-félszigeten épülő autópályát, amelynek első szakaszát június18-án adják át Pula közelében - tájékoztatott a kikötőváros polgármestere.
Számos leleményes, új módszerrel próbálják kizsebelni a turistákat Európa-szerte. A jó hír az, hogy ha valaki ismeri a trükköket, akkor van esélye megúszni. Íme a legelterjedtebbek közül néhány. A cikkhez csatoltan olvashatóak a Tudatosutazó tanácsadó tippjei is.
Kerékpárkölcsönző-rendszert építenek ki Budapesten a Nagykörút és a Duna által határolt területen; a rendszer a tervek szerint jövőre indul, 1.000-1.100 kerékpárral és 70-80 úgynevezett dokkoló állomással.
Komplett microsite-tal segíti a jövőben a környezettudatos turistákat az egyik legnagyobb online utazási iroda. Az Expedia oldalán nagy terjedelemben olvashatnak az utazók például a környezetterhelés csökkentéséről, a zöld utazás előnyeiről és közel 1700 zöld szálloda ajánlataiból válogathatnak. Kiderül, hogy nem csak ötcsillagos hotel lehet környezetbarát,és hogy lelkiismeret furdalás nélkül is repülhetünk.
Ha valaki elegendő áramot termel az áramfejlesztő biciklin,ingyen vacsorát kap - hirdeti egy koppenhágai hotel. "Bárki, aki 10wattórányi vagy még több áramot fejleszt a hotel számára, helyi termékekbőlkészített ajándékvacsorát kap cserébe.”
Az óceánokon a jövőben olyan hajók közlekednek majd, amelyeknem károsítják a környezetet, mivel útjuk során csak napenergiát használnak –ez az álma egy svájci hajóépítőnek, aki megépítette 85 tonnás katamaránját,amelyhez kizárólag a nap adja az energiát.
Az internetes szállásfoglalás az egyetlen dinamikusan növekvő ágazat a foglalási módok között. A városi szobák 40 százalékát online foglalják le, és ez az arány hamarosan tovább növekszik. Teret nyertek és szép számmal alakultak ugyanis az online szállodai helyfoglaló portálok, amelyeket minden internettel rendelkező utazó figyelemmel kísér. Nem árt azonban az óvatosság. Ha probléma merül fel a helyszínen, vagy eltérést tapasztalunk a leírtaktól, például nem azt a szobát kaptuk, amelyet kiválasztottunk a képek alapján, akkor azt rögtön jelezni kell a szállodában. Amennyiben nem sikerül orvosolni, arról jegyzőkönyvet kell felvetetni. Az online szállásfoglaló portáltól is kaphatunk segítséget.
Több légitársaság is egymástól eltérő gyakorlatot alakított ki a vulkánkitörés okozta káosz kapcsán. Bár egyértelmű, hogy a fix összegű kártalanításra vis maior esetében nem kötelezhetőek a légitársaságok, a jegyár visszatérítése, az ellátás és kommunikációs költségek fedezése, illetve az esetleges szállás biztosítása ennek ellenére kötelességük.
A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság, illetve a Fogyasztóvédők Magyarországi Egyesülete is nyilvánosságra hozta szakmai álláspontját a vulkánkitörés kapcsán napvilágot látott utaztatói, turisztikai gyakorlat kapcsán. Több helyütt olvashattuk, hogy vis maior esetén a szolgáltatók nem kötelezhetőek semmire. Az utasok tisztán látása érdekében az ismertetőket mi is közzé tesszük.
Ingyenesen letölthető, környezet- és pénztárcakímélőszoftvert tesz elérhetővé navigációs berendezéseihez a Garmin. Az ecoRouteszoftver az utazás költségeinek kiszámítására és a benzinfogyasztás - így akörnyezetterhelést - meghatározására vállalkozik.