Utasjogok repülőn

Bizonyára sokunknak akadtak problémái repülővel való utazás során, amelyek megkeserítették az egész nyaralást. Alábbiakban igyekszünk minden lényegi kérdést közérthető módon kifejteni, hogy ha meg is történik a baj, legalább tisztában legyünk azzal, hogy milyen lehetőségeink vannak késés, járattörlés, beszállás megtagadás, átfoglalás, poggyászkár, vagy lopás esetén, és milyen kártérítési igénnyel élhetünk. Az Európai Unió2004 óta hatályos rendelete az egyik leginkább fogyasztóbarát szabályozás, amit manapság ismerünk.


1261595339repulo_erkezo-indulo.jpg



















Fontos már az elején leszögezni, hogy az alábbi jogi szabályozás minden légitársaságra vonatkozik az Európai Unión belül, legyenek azok a közismert nagy légitársaságok, a „fapados” légitársaságok járatai,belföldi, vagy akár a charter-járatok, amennyiben azok az Európai Unióból indulnak, vagy EU-n kívüli országból EU területre érkeznek, vagy ha a járatot uniós légitársaság üzemelteti. És természetesen az összes járatra, és MINDEN utasra, függetlenül attól, hogy egyénileg utaznak,vagy utazási irodában fizettek be egy nyaralásra, vagy útra. Kivételt csak azon utasok képeznek, akik díjmentesen, vagy a nyilvánosságszámára közvetetten, vagy közvetlenül nem elérhető, csökkentett viteldíjjal utaznak.


Késés

Amennyiben egy üzemeltető légifuvarozó látja, hogy egy járat indulása késni fog, segítséget kell felajánlania az utasoknak, akiknek a következő teendői, lehetőségei vannak:

  • Két órás késés esetén a légitársaságnak már ételt és italt kell adnia, bármilyen kis távolságra utaztunk is volna, akár 1500kilométeres távolságig bezárólag. Az ellátáson túl az utasoknak díjmentesen két telefonhívást, telex vagy faxüzenet, esetleg e-mail küldését kell felajánlani.
  • Talán a leginkább kellemetlen, ha a késés az éjszakába nyúlik.Ilyenkor a légitársaságnak díjmentesen szállodai elhelyezést kell biztosítania az utas számára, valamint megoldani az utasok szállítását a repülőtér és a szálláshely /hotel vagy egyéb/ között.
Fontos tudni, hogy a késést minden esetben a menetrend szerinti indulástól kell számítanunk. Tehát ha reggel 8:30-kor indult volna a gépünk, akkor az 10:40-kor már több, mint két órás késésben van.

A legtöbb problémát az okozza, hogy a rendelet – érthető módon – nem tér ki az ellátás és a szállás pontos minimális és maximális költségeire. A fogyasztói reklamációk alapján kirajzolódik, hogy több légitársaság ad „bónokat” étel is ital helyett, ezek a bónok sokszor azonban nem elegendőek egy személy minimális étel-, és italellátására sem. A szállás esetében szintén elég aggályos, amikor az utas kezébe helyeznek 40 eurót, amiből neki éjszaka közepén idegen városban szállást és transzfert kellene találnia. Magyarországon a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság jogosult a fenti rendelkezések ellen vétő légitársaságokkal kapcsolatos panaszok kivizsgálására. Határozataikból kiderül, a légitársaságok részéről nem elegendő bónt, vagy összeget átadni, ha azzal nem tettek eleget a jogszabályoknak, azaz az utas nem tudott belőle magának ételt és italt, vagy szállást biztosítani.

Öt órás, vagy azt meghaladó késés esetében a légitársaságnak fel kell ajánlania a jegyár 7 napon belüli visszafizetésének lehetőségét, az utazás meg nem tett szakaszára, vagy szakaszaira, valamint a már megtett szakaszára, szakaszaira, amennyiben a repülőút az utas eredeti utazási tervével kapcsolatban már nem szolgál semmilyen célt (átszállásesetén). Szükséges esetben ilyenkor, ingyenes visszautazást kell biztosítani az utazás kiindulópontjára, a legkorábbi légijárattal. 

Amennyiben a világ bármely részén egy EU-beli légitársaság felelős egy járat késéséért, az utas az ebből eredő kárait legfeljebb 4.000 euróösszegig tudja érvényesíteni. Ha a légitársaság nem ért egyet a kártérítési követeléssel, az utas bíróságon érvényesítheti jogait.

Kár lehet, ha az utas lekésett egy tárgyalást, s ebből kára származott,ha foglalt szállodáját nem tudta használni, ha másik járatot késett le,vagy bármi más anyagi, vagy nem vagyoni kár is.

Az Európai Közösségi Bíróság C-402/07. és C-432/07. számú, Condor Flugdienst GMBH és Air France SA egyesített ügyekben hozott ítélete alapján a késéssel érintett járatok utasai is jogosultak lehetnek kártalanításra, amennyiben az előre tervezett érkezési időhöz képest 3vagy több órával érik el a végső célállomásukat. Az ítélet kimondja,hogy ebben az esetben 250-600 euró közötti átalányalapú kártalanítást kérhetnek a légitársaságtól, ha a késést nem rendkívüli körülmények okozták. A bíróság kiemeli, hogy a légi jármű műszaki hibája nem tartozik a rendkívüli körülmények fogalmába.


Járattörlés

Vannak olyan esetek, amikor az utasok azzal szembesülhetnek, hogy a járatukat valamilyen okból törli a légitársaság, és ennek következtében nem tudnak adott időben elutazni a tervezett célállomásra. Az utas ilyenkor több megoldás közül is választhat.
  • Kérheti a jegy árának visszatérítését, amely hasonlóan történik,mint az öt órás, vagy azt meghaladó késés esetében. Ebben az esetben is biztosítani kell az utas számára helyet a legkorábbi légijárattal az utazás kiindulási pontjára. A jegyárat készpénzben, elektronikus banki átutalással, banki átutalással, vagy bankcsekkel legfeljebb 7 napon belül kell visszafizetni. Emellett, s csak akkor, ha az utas írásos beleegyezését adja, utazási utalvánnyal és/vagy más szolgáltatással is történhet a jegyár visszatérítése.
  • Választhatja az utas a jegyének átfoglalását egy másik járatra, amely a végső célállomásra indul, a legkorábbi időpontban.
  • Az átfoglalás választható egy későbbi olyan járatra is, amelyen rendelkezésre áll szabad ülőhely, megfelel az utasnak, és a végső célállomására tart.
Amennyiben az átfoglaláskor felajánlott repülőgép egy másik repülőtérről indul adott városon, vagy régión belül, a légitársaságnak kell biztosítania az utas átszállítását arra a repülőtérre, vagy annak költségét fedezni. Emellett természetesen a légitársaságnak biztosítania kell elégséges mennyiségű ennivalót, innivalót, vagy ezek megvásárlásához használható utalványt megfelelő összegben, az adott hely árait szem előtt tartva. Ha az átfoglalás időpontja ezt megkívánja, a légitársaságnak kell fizetnie, vagy megoldania az utaselszállásolását, és transzfert a szálláshelyhez.


1261595316repteri_varo.jpg


A légitársaságnak kártalanítást kell fizetnie az utasnak abban az esetben, ha az alábbiak közül egyik sem teljesül. A légitársaság:
  • tájékoztatta az utast a menetrend szerinti járat indulását megelőzően legalább két héttel korábban.
  • tájékoztatta a járat törléséről az utast legalább hét napon, de legfeljebb két héten belül, és az átfoglalást nem oldotta meg úgy, hogy az utas törölt járat menetrend szerinti indulási időpontjánál legfeljebb két órával korábban induljon, és a végső célállomásra legfeljebb 4 órás késéssel érkezzen.
  • tájékoztatta a járat törléséről az utast a menetrend szerinti indulást megelőző legfeljebb hét napon belül, és az átfoglalást nem oldotta meg úgy, hogy az utas törölt járat menetrend szerinti indulási időpontjánál legfeljebb egy órával korábban induljon, és a végső célállomásra legfeljebb két órás késéssel érkezzen.
A kártalanítás mértéke az utazás távolságától függően:
  • 250 euró minden 1.500 kilométeres vagy ennél rövidebb repülőútra;
  • 400 euró minden 1.500 kilométernél hosszabb Közösségen belüli repülőútra és minden egyéb, 1.500 és 3.500 kilométer közötti repülőútra;
  • 600 euró minden, az előző két pontba nem sorolható repülőútra.
Egy utas bejelentést tett a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságnál, azért mert a Wizz Air Budapest-Göteborg járatát törölte, és megtagadta a kártalanítást. A hatóság megállapította, hogy a társaság megszegte a jogszabályi előírásokat, és a társaságot 1.000.000 Forint bírság megfizetésére kötelezte.

Vannak olyan események (Vis Maior), amelyek nem láthatók előre,elháríthatatlanok és minden ésszerű intézkedés ellenére sem lehet azokat kivédeni.
Ezek lehetnek természeti katasztrófák (például: földrengések, áradások,viharok, ciklonok vagy rendkívüli időjárási körülmények), nukleáris-vagy vegyi robbanás és azok következményei, tűz, robbanás, szabotázs, terrorista cselekmény, vandalizmus, bűntény által okozott károsodás és ehhez hasonló fenyegetés, kihirdetett, vagy ki nem hirdetett háború, háborús fenyegetés, megszállás, háború, embargó, forradalom, felkelés, politikai instabilitás.
A légitársaság ilyen esetekben mentesül a kártérítési fizetési kötelezettsége alól, ha bizonyítani tudja, hogy a járat törlését ténylegesen ilyen rendkívüli körülmények okozták, s azok bárki számára elháríthatatlannak bizonyultak (egy villámcsapás például nem számít elháríthatatlannak)

Nem minősül Vis Maior-nak a repülőgép műszaki meghibásodása, és emiatt való törlése, az előre bejelentett sztrájk. Tehát ilyen esetekben jogosan követelik az utasok a kártalanítást, és a légitársaság nem hivatkozhat arra, hogy ez olyan esemény, amit előre nem láthat, nem tud elhárítani, és minden ésszerű intézkedés ellenére sem lehet kivédeni.

Januárban Brussels Charleroi repteréről nem szállt fel a Wizz Air Budapestre tartó járata, melyet „technikai okok miatt” töröltek. Ugyan az utasok jegyeiket átfoglalhatták egy másnapi járatra, ám étel-ital, valamint díjmentes szálláslehetőséget, transzfert nem biztosítottak, bár ezeket utólag hajlandóak voltak kifizetni, noha a helyszínen kellett volna mindezt biztosítaniuk. Ugyanakkor a pórul járt utasok mindegyikének kötelesek lettek volna 250 EUR kártalanítást is fizetni az EU-s jogszabályok értelmében, mivel a műszaki meghibásodás nem tekinthető elháríthatatlan, rendkívüli eseménynek, ezért nem mentesül a társaság a kártalanítási kötelezettsége alól. A dolog pikantériája, hogy az átfoglalt jegyekkel Budapestre utazni kívánók másnapi járatát szintén törölték, ezúttal a köd miatt. Kártérítést ez esetben sem fizettek.Egy Békéltető Testületi ajánlás is jogosnak vélte egy másik utas panaszát. A fogyasztó 2006. július 11. napjára repülőjeggyel rendelkezett a MALÉV Genf-Budapest járatára. A járat indulását törölték. A fogyasztó 2006.július 13. napján elektronikus levélben átalány-kártalanítás igényét bejelentette. A gazdálkodó szervezet elutasította a fogyasztó igényét,miszerint a járat törlését olyan rendkívüli körülmények okozták, mely minden ésszerű intézkedés ellenére nem lehetett elkerülni. A fogyasztó a kártalanítási igényét fenntartotta, mivel álláspontja szerint a műszaki ok, ami miatt törölték járatát, nem olyan rendkívüli ok, ami alapján a társaság kimentheti magát az átalány-kártalanítás fizetési kötelezettség alól.  Itt is kiemelték, hogy a műszaki meghibásodás nem sorolható a rendkívüli, elháríthatatlan esetek közé.


Beszállás megtagadása (Visszautasítása)

Előfordulhatnak olyan esetek, amikor egy légitársaság több jegyet értékesít adott járatára, mint amennyi ülőhely van rajta. Amennyiben az utasok száma meghaladja a rendelkezésre álló ülőhelyekét, a légitársaságnak először önként jelentkezőket kell felkérnie, hogy azok– megállapodás szerinti juttatások ellenében – adják át ülőhelyüket. A juttatások tartalmazzák a jegyár visszatérítésének lehetőségét (ha szükséges, ingyenes visszautazással az utazás kiindulópontjára), vagy azt, hogy a jelentkező egy másfajta közlekedési eszközzel juthasson elutazásának célállomására.

Az az utas, aki nem önként mond le a saját ülőhelyéről, és mégsem fér fel a repülőgépre, a fent részletezett kártalanításra jogosult. A beszállás megtagadása esetén a kártalanítás mellett szintén biztosítani kell az utas számára az esetleges átfoglalás lehetőségét, és az azzal járó egyéb segítséget /étel-ital, szállás, transzfer, kommunikációs lehetőségek/, amelyet a Járattörlés fejezetből már megismerhettek.

A fentiek alkalmazandók minden olyan utas esetében, akiknek a beszállását a légitársaság megtagadta, annak ellenére, hogy az utasmegfelelő időben beszállásra jelentkezett, érvényes jeggyel rendelkezik.

 A légitársaság mentesül a kártalanítás kötelezettsége alól, amennyiben az utas beszállását ésszerű indokok miatt tagadják meg, úgymint egészségügyi, biztonsági vagy védelmi okok, illetve ha az utasbeszállását nem megfelelő utazási okmányok miatt utasítják el.


A kártalanítás összege

A járattörlésnél és a beszállás megtagadásánál ismertetett tájékoztatási kötelezettség, és felajánlott lehetőségek nem teljesülése esetén az utas kártalanításra jogosult, amelynek mértéke a következő:
  • 250 euró minden 1.500 kilométeres vagy ennél rövidebb repülőútra;
  • 400 euró minden 1.500 kilométernél hosszabb Közösségen belüli repülőútra és minden egyéb, 1.500 és 3.500 kilométer közötti repülőútra;
  • 600 euró minden, az előző két pontba nem sorolható repülőútra.
A távolság meghatározásánál azt az utolsó célállomást kell alapul venni, amelynél az utas érkezése késik a menetrend szerinti időponthoz képest.

A fenti összegeket a légitársaság 50%-kal csökkentheti, amennyiben a törölt járat utasainak átfoglalást ajánlanak más, később indulójáratra, és annak érkezési időpontja a törölt járat érkezési időpontjához képest:
  • legfeljebb két óra az összes 1.500 kilométeres vagy annál rövidebb repülőút esetében.
  • legfeljebb három órával későbbi, az összes 1.500 kilométernél hosszabb Közösségen belüli repülőút tekintetében és minden egyéb, 1.500és 3.500 kilométer közötti repülőút esetében.
  • legfeljebb négy órával későbbi, a fenti két pontba nem sorolható összes egyéb repülőút esetében.

Magasabb vagy alacsonyabb osztályon történő elhelyezés


Az utasok szembesülhetnek olyan helyzetekkel is, amikor egy üzemeltető légifuvarozó egy utast magasabb osztályon helyez el, mint amelyre a jegyet váltotta. Ilyen esetekben a légifuvarozó nem kérheti a különbözet megfizetését.
Amennyiben az utast alacsonyabb osztályon helyezik el, mint amelyre a jegyet váltotta, akkor hét napon belül, az előírt módon köteles visszatéríteni:
  • az összes 1.500 kilométernél nem hosszabb repülőútra váltott jegy árának 30%-át.
  • a tagállamok európai területei és Franciaország tengerentúli megyéi közötti légijáratok kivételével minden közösségen belüli 1.500 kilométernél hosszabb repülőútra és minden egyéb, 1.500 és 3.500 kilométer közötti repülőútra váltott jegy árának50%-át.
  • az előző két pontba nem sorolható összes repülőútra váltott jegy árának 75%-át,beleértve a tagállamok európai területei és Franciaország tengerentúli megyéi közötti légijáratokat is.

Károsodott, eltulajdonított, késve érkező poggyász

Azt az utast, akit egy EU-beli légitársaság gépén, az utazás során kár ér a világ bármely részén – a poggyász megsemmisül, elveszik, vagy késve érkezik meg –kárigénnyel léphet fel a légitársasággal szemben, vagy ha a járatot ténylegesen más üzemelteti, a kárigényt az üzemeltetőhöz kell benyújtani. A kárigény maximális összege megközelítően 1.000 euró lehet. Ha a fent említett összeg fölött van a poggyász értéke, érdemes külön poggyászbiztosítást kötni, amire a jegyvásárlás pillanatában külön fel kell hívni az utas figyelmét a légitársaságnak. A károsodott - illetve a késve érkező - poggyásszal kapcsolatos kárigényt írásban kell benyújtani. Poggyászkár esetén az átvételt követő hét napon belül, késve érkezett csomag esetében az átvételtől számított huszonegy napon belül kell benyújtani. Poggyászunkkal történt minden nemkívánatos eseményt rögtön a repülőtéren kell jegyzőkönyveztetni, mert a későbbiekben, a repülőtér elhagyását követően nem tudjuk majd bizonyítani, hogy az általunk állított káresemény valóban az utazás folyamán történt, vagy egyáltalán megtörtént-e. Abban az esetben, ha a légitársaság nem ért egyet a károsult követeléseivel, az utas bírósághoz fordulhat.

Egy alkalommal az egyik hazafelé tartó utas azzal szembesült, hogy a csomagját felhasították, és a búvárfelszerelés nagy részét kilopták. Az utas kára kb. félmillió forint volt, de végül sikerült peren kívül megállapodni a légitársasággal, és első körben 90 ezer forintot fizettek, mondván, hogy voltak olyan tárgyak az eltűntek között,amelyeket a fuvarozási szerződés szerint kizártak a fuvarozásból. Pártárgyalás után sikerült bebizonyítani azt, hogy ebben az esetben is az uniós egyezmény, illetve az úgynevezett montreali egyezmény a mérvadó,tehát a légitársaságnak 1.150 eurót vagy az annak megfelelő forintot ki kell fizetnie. Ez akkor mintegy 250-260 ezer forint volt, amit az utasvégül meg is kapott. Az e fölötti kárt pedig a jogszabály szerint sem a légitársaság köteles megfizetni.


Kártérítés halál vagy sérülés esetén

Utas sérülése vagy halála esetén a felelősségnek nincs összegszerűen kifejezhető határa. Megközelítően 107.838 euró összegig terjedő károk esetén a légi fuvarozó nem vitathatja a kártérítési igényt. Ezen összeg felett a légifuvarozó védheti magát a követeléssel szemben, bizonyítva,hogy nem járt el gondatlanul vagy más vétkes módon. Az utas halála vagy sérülése esetén, a légifuvarozónak kötelessége előleget fizetnie a közvetlen anyagi szükségleteik fedezésére a kártérítésre jogosult személy azonosításától számított 15 napon belül. Halál esetén ez az előleg nem lehet kevesebb mint 17.000 euró.Kártérítési igényt az utas minden esetben ahhoz a légitársasághoz kell benyújtani, akivel az utasszerződésben áll, tehát, amelynél a jegyet megvásárolta.


Panaszbejelentés, panaszkezelés, jogorvoslat

Ha az utas nem részesül megfelelő elbánásban jogait illetően, azonnal panaszt tud tenni ajáratot működtető légitársaságnál. A panaszt 30 napon belül írásban köteles a légitársaság megválaszolni. A válaszadás elmulasztása esetén az illetékes hatóság bírságot szabhat ki. Amennyiben a jogszabályokat figyelmen kívül hagyva cselekszik egy légitársaság, úgy a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságnál kell bejelentést tenni. A bejelentést a hatóság kivizsgálja, és jogszabálysértés felderítése esetén a bírságot szabhat ki a légitársaságra.

A Wizz Air-t többször is elmarasztalta a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság, mert nem történt időben válaszadás a beérkező panaszokra. A hatóság 50.000 és 200.000 Forint összegekre bírságolt.